Rovinj - Peter Nemeth Photography

Ahogy a piacról beléptem a városba, magam mögött hagyva a portékáik mögül alig kilátszó kofákat, a város meredek falai, szűk sikátorai azonnal megállásra intettek. A Nap fehéren égetett, a falnak támasztott biciklik arról árulkodtak, hogy a szieszta még tart. Kapkodtam a tekintetemet és ujjongott a lelkem a látványtól, ahogy öt sikátor összefutásánál lévő kereszteződésben toporogtam. Kathmandu és London utcáin éreztem hasonlót, amikor igazán hatással van rám egy város. Nem messze járhattam az északi kikőtőtől. A nagy meleg ellenére az egykoron szigetre épült város mesebeli szépsége pillanatok alatt lebilincselt. Agyam folyamatosan komponált. Ez mindig jó jel mikor folyamatosan dolgozik a gép, akkor tudom, hogy nagyon is megörökítendő, amit látok. Nem szokványos helyen jártam. Jó értelemben volt sokkoló a látvány, a magasra nyúló falak miatt sokszor figyelmen kívül kellett hagynom az összetartó vonalakat, a sűrű elektromos vezetékek és a szárítókötelek között pedig igyekeztem “rendet rakni” és visszaadni a legmegfelelőbb képet. A sikátorokon keresztül Eufémia templomába szerettem volna feljutni, Rovinj félszigetének legmagasabb pontjára. A helyiek igazítottak útba, bizonygatták, hogy onnan az egész város belátható. A hatalmas, sokszor csúszós köveken való kapaszkodás közben egyszer-egyszer kibukkant a háztetők felett a harangtorony, rajta a majdnem 5 méteres szoborral, mely Eufémiát ábrázolja. A szobrot úgy építették meg, hogy a szél hatására elfordul. A helyiek szerint ha a szárazföld felé néz, akkor eső várható, ha pedig a tenger felé, akkor jó idő lesz. Eufémiát a keresztényüldözés során i.sz. 304-ben Diocletianus császár az oroszlánok elé vetette, azonban az oroszlánok nem bántották. Ennek következményeként kerékbe törték, holttestét Konstantinápolyba vitték, majd 800-ig ott örizték. A történet úgy folytatódik, hogy egy viharos éjszakán Eufémia teste eltűnt és egy kísértethajó bukkant fel Rovinj partjainál, egy hatalmas márvány szarkofággal, mely előtt Eufémia alakja többször megjelent. A szarkofágot a dombtetőn álló akkori Szent György templomba vitték.

Maga a város már a III.-IV. század körül ismert volt, első írásos emlékek először a VII.-században említik Ruvigno néven, mely a szigeten lévő sziklás hegyből nőtte ki magát. A kifejtett kövekből építették az első városfalakat. Kezdetben három torony védte az első támadásoktól, hosszú ideig Velence védelmében volt a kalózok fenyegetettsége miatt. A XVII.-sz.-ban hatalmas járvány tört ki, melynek következtében 3500 ember menekült Rovinj városába. Minden családra egy szoba jutott és minden egyes tűzhelyhez kéményt építettek. A szigetet aztán 1763-ban végleg összekapcsolták a szárazfölddel. 1911-ben a város népességének 97,8%-a olasz anyanyelvű, majd az isztriai exodus során 1954-ig az olaszokat teljesen elüldözték. A 2000-es évek elején a lakók 10%-áta alkották csak.

Isztriai tartózkodásom alatt négy alkalommal tértem vissza Rovinjba és mindez idő alatta nem is tudom hányszor fejeztem ki hangosan ámulatomat és csodálatomat e város megjelenése előtt. A gépem meg csak dolgozott.