Goodwood - Peter Nemeth Photography

A sebesség Urai

Délután 5 óra tájban a versenypályához közeli kis erdőnél táboroztam le. A kora reggeli kezdés óta gépemet most kapcsoltam ki először. Szó szerint elnyúltam a fáradságtól, befaltam az utolsó szendvicsemet, ittam rá valami buborékosat, közben pedig alkaromat tekergettem, masszíroztam. Izmaim teljesen kimerültek az 500 mm-es objektív tartása alatt. Nem akartam hosszúra nyújtani pihenőmet, ki kellett használnom minden pillanatot, ha már az ember itt lehet ezen a neves eseményen.

Nem vagyok az autók megszállotja, de Goodwood az más. A látottakból ítélve nincs olyan ember a földkerekségen, akit ne hozna lázba. A Világ legnagyobb autós találkozója minden évben megrendezésre kerül itt a dél-angliai Goodwood-ban. Július elején a modern autók hasítanak az aszfalton, októberben pedig az old timerek a modernebb autókat meghazudtolva repesztenek a dimbes-dombos pályán. Ahogy a fotó csak formákat, színeket, érzelmeket képes visszaadni, az itt megélt mennydörgő robajt azonban kevésbé. Sok angol ismerősöm nemhiába mondta, hogy Goodwood-on ott kell lennem. A gigantikus járművek szokatlanul durva rezonálását nemcsak a ruhámon, de a bőrömön is éreztem. A Forma-1-es autók pedig szinte rajzfilmbe illően mosódtak el nagy sebességnél, csak a nagyobb kanyarokban lehetett őket fotózni, ahol egy pillanatra megállni látszottak.

Kis pihenőm után ismét felkerekedtem, de igazából már csak bóklásztam, nem maradt tovább erőm. Viszont elégedett voltam, hogy betelt jópár memóriakártya. Az időmérő verseny is egy kicsit elhúzódott. Estefelé, 7 óra körül így akadtam Bruno Senna-ra. Nagybátyja, Ayrton Senna autójában, a McLaren MP4/4-ben, kicsit szomorú tekintettel várakozott az indításra. Nem bánta, hogy készítettem róla pár képet. Mintha csak az igazi Sennát láttam volna...Ők egytől egyig a sebesség Urai, nem ismerve félelmet repülnek csodamasináikkal a győzelembe!