Cesky Krumlov - Peter Nemeth Photography

A lány lassan eresztette magát vissza a talajra. Kezeivel még nem engedte el a vaskapu rácsait, vágott szemeivel fehér kalapja alól riadtan figyelt. Zavarban volt, hogy észrevettem. Nem lehetett nem észrevenni, ahogy valaki a kora reggeli órákban rázza a nagy kert kapuját. Lassan ébredezik a város, de még minden zárva volt. Ezért is keltem korán, hogy elsőként lépjek Cesky Krumlov utcáira. A lány leplezve zavarát igyekezett a kapu mellett elosonni, fényképezőgépe többször is nekiütődött a sötétkék vasnak. Aztán a magas fal mellett útnak iramodott, újabb bejárat után kutatva.

Sosem egyedül kelek útra, mindig verbuválódik egy igazán jó társaság. Az én kis csapatom azonban még csak akkor fordulhatott a másik oldalára, mikor magam mögött behúztam előkelő apartmanunk ajtaját. A felkelő Nap már a horizonton volt, a hőkisugárzás lassan alább hagyott, rövid idő múlva már éreztem is kezemen a csípős hideget. Ahogy a város elterült alattam, lassan lenyugodott bennem minden. Ezekért a pillanatokért várok, hogy elkattanjon a gép és megörökítse az előttem elterülő csodát. Ez az én tükröm. Sokszor belenézek, és akkor exponálok, amikor érzem, hogy saját magamból valami visszaverődik a falakon, ablakokon. Egyszer-egyszer aztán a szememet is becsukom, hogy kimossam agyamból a színeket és mikor ismét utat engedek a látóidegeknek, színtelen, de életteli kontraszt marad csupán. Ez a pillanat örök számomra, időtlenné teszi a teret, a városfalakon keresztül megnyílnak a legtitkosabb átjárók is. 

Van egy hely, ahová minden egyes alkalommal hazatér a lélek. Mert mindig is oda tartozott. Otthona a csend, a kékeszöld víz csobogása, a kora nyári napsugarak sütötte levelek tánca, a falakon kúszó surlófény, a színekben megmártott nyugalom. A felfedezőt kiszakították ebből a környezetéből, helyét keresve a civilizáció korcsosuló mintái között kényszeresen, de mégis kényelmesen dől hátra egy ötperces látszat pihenésben, közben pedig észre sem veszi, hogy hiányt szenved feltöltődésben és fejlődésben egyaránt. Ha teheti az ember, akkor mozdulnia kell a Világgal. Cipőt kell csak a lábunkra húzni és lépteinkkel megpörgetni a földgolyót. Minden egyes utazás alkalmával ébredeznek a benső hangok, képesek leszünk teremtő gondolatokkal élni, de legfőképpen az önnön bölcsességünkbe való visszatérést megélni. Később, amikor már a Nap a város fölé emelkedik, az utcák búvárbarbie színekben pompáznak. Kinyitnak az árusok, pékségek, kocsmák, antikosok, hömpölygő sokaság lepi el a legkisebb sikátorokat is. Megyek a finom illatok után. Orromat rendszerint megcsapja a csokoládés cappuccino illata, közben pedig japán túristákat kerülgetek, akik határtalan jókedvvel fotózzák árnyékukat a macskaköveken. Az öreg Svejk is zenél már, vidáman mosolyog minden járókelőre. Szokták mondani egy-egy városra, hogy ékszerdoboz. Cesky Krumlovban valóban kincsekre lelsz… illetve két nagy medvére.